Sajnálatos tény, de a munkahelyi balesetek nagy része kellő odafigyeléssel elkerülhető volna, ám még mindig 20 ezernél is több ilyen eset történik évente hazánkban. A súlyos sérüléssel, vagy végzetes kimenetellel járó szerencsétlenségek százalékos aránya hosszú ideje az építőiparban a legmagasabb, ezért a különféle megelőző eszközök alkalmazása itt kiemelt jelentőséggel bír.
Ebbe a kategóriába tartozik például a védősapka is. Tudniillik a testet közvetlenül védő kiegészítők viselése mellett a kockázatok mérsékléséhez elengedhetetlen a területen kihelyezett felszerelések rendszeres és előírás szerinti telepítése is. Mivel építkezéseknél a munkavégzés gyakorta a magasban zajlik, így az éles, hegyes tárgyakra való rázuhanás fokozott kockázattal jár. Különösképp igaz ez a betonacél végek vonatkozásában, melyeket védősapka, illetve profil segítségével kell letakarni. Ezek a rudazatok ugyanis kifejezetten masszívak és nemegyszer szinte észrevehetetlenek. Ezért aztán itt a védősapka egyszerre kettős szerepet tölt be.
Egyfelől közvetlen fizikai védelmet nyújt, lévén jelentősen tompítja a behatást, ha véletlenül rázuhannánk a végre. Emellett figyelmeztetésként is szolgál. Pont ez utóbbi miatt gyártják ezeket a kiegészítőket jól észrevehető – jellemzően piros, ritkábban sárga – színben. A rikító árnyalatoknak köszönhetően a védősapka már messziről is elüt, így a területen tartózkodók – köztük a laikusok is – észlelik a veszélyes pontokat és sokkal könnyebben elkerülik azokat. Tartsuk észben, hogy valódi megoldást kizárólag a kifogástalan minőségű védősapka jelent, hiszen egy ilyen esetében garantáltan számíthatunk a tanúsítványban szereplő tulajdonságok meglétére. Ezért aztán ne kockáztassunk, hosszú távon egyébként is a többszörösen felhasználható, nívós modellek a leginkább költséghatékonyak.