Egy saját otthon felépítése rengeteg előkészülettel, kalkulációval, no és persze problémával jár, hiszen az építkezés akár évekig is elhúzódhat, a nem várt problémák pedig rendszerint azonnali megoldásokat követelnek. Ám szerencsére van néhány olyan dolog, amivel jóval zökkenőmentesebbé tehetjük a kivitelezést, gondoljunk csak a megfelelő kellékek beszerzésére.
Ilyen például a távolságtartó kérdése is. Míg a régi időkben különböző háztáji megoldásokkal, vagy egyedileg gyártott kiegészítőkkel oldották meg ezt a dilemmát, addig ma már óriási választék áll a rendelkezésünkre, legyen szó bármilyen felhasználási környezetről is. Betonelemek, illetve különféle részegységek készítésekor és beépítésekor ugyanis kardinális jelentősége van a precíz elhelyezkedésnek. Egy távolságtartó alkalmazásával ezt akár milliméter pontosan is meg lehet oldani, ráadásul roppant egyszerűen. A folyamat ugyanakkor tapasztalatot és szakértelmet igényel, miképp az sem mindegy, melyik modell használata mellett döntünk.
Eltérő alkalmazási mód ugyanis más és más távolságtartó beszerzését igényli. A legfontosabb annak meghatározása, hogy milyen anyagból készült módozat a legideálisabb számunkra. Kisebb munkáknál, ahol a teherbíró képesség nem túl hangsúlyos elvárás, jól működhet a műanyag verzió használata. Ezek az alacsony gyártási költségnek köszönhetően meglehetősen olcsók, emellett könnyűek és nagyon egyszerűen darabolhatók. Kissé nagyobb dilemmát jelent, amikor komolyabb kivitelezések kapcsán kell megválasztanunk a távolságtartó típusát. Ilyenkor az acél, illetve alumínium jöhet szóba, ám arra is ügyelnünk kell, egyéb tényezők milyen hatással lehetnek az eredményességre. A legszerencsésebb, ha ennek eldöntését profi szakemberekre bízzuk, így ugyanis garantáltan célt érünk majd az építkezés során.