Még kisebb volumenű építkezések esetében is kiemelt figyelmet kell fordítani a megfelelő vízszigetelésre, ez az elővigyázatosság pedig fokozattan kardinális a nagyobb beruházások vonatkozásában. Mélyépítésű ingatlanok kapcsán ugyanis nem csak az esőzések okozta felületi víz, de a talajból szivárgó nedvesség is nagyon komoly veszélyt jelenthet.
Emiatt aztán a munkahézagok tömítésénél elkerülhetetlen a duzzadószalag alkalmazása. Ez a speciális anyagból készült szigetelő kifejezetten erre a célra lett kifejlesztve, így a szerkezetépítés során minden esetben célszerű applikálni. Öninjektáló hatásának köszönhetően a legapróbb rések és repedések lezárása sem jelent így problémát, szakszerű felhelyezés mellett pedig biztosak lehetünk benne, a nedvesség következtében kialakuló korrózió nem jelent kockázatot a struktúra állapotára. A kifogástalan eredményhez azonban elengedhetetlen a duzzadószalag fokozott gondossággal történő alkalmazása. Emellett az is kardinális, hogy csak tökéletes állapotban lévő egységeket használjunk fel, tudniillik amennyiben már előzetesen nedvesség érte a szigetelőt, akkor annak alkalmazása szigorúan tilos.
Ugyancsak meghatározó a duzzadószalag rögzítésének módja. Erre kétféle lehetőség is a rendelkezésünkre áll, melyek közül a felhasználási mód alapján tanácsos kiválasztani a számunkra ideálisabbat. A ragasztás gyorsan és komfortosan kivitelezhető, ám ha így határozunk, akkor fokozottan ügyelni kell arra, hogy a felület tiszta és zárványoktól mentes legyen. Bizonyos esetekben ez komoly kihívást jelent, ilyenkor egyszerűbb, ha a duzzadószalag mechanikai leszorítása mellett döntünk. Ez történhet például fém ráccsal is. Amennyiben ezt az eljárást választjuk, akkor tartsuk szem előtt, hogy ráhagyással kell dolgoznunk, lévén a szigetelő térfogat-növekedése ellenkező esetben a beton töréséhez, illetve repedéséhez vezethet.